A rózsa napjainkban is az egyik legkedveltebb növény, ahogyan már több ezer éve. Sok változáson ment keresztül azóta, hogy elődeink megismerték, mindig újabb és újabb arcát mutatja a termesztők és nemesítők jóvoltából. Népszerűsége töretlen, ma is a vágott rózsa a legnagyobb mennyiségben forgalmazott vágott virág, valószínűleg ez még sokáig – ha nem is örökké – így lesz.
A mai vágottrózsa-fajták hosszas nemesítési, termesztési kísérletek eredményei, érdemes kicsit jobban megismerni őket, kiváló tulajdonságaikat, például a történetüket.
A rózsa története röviden
A rózsák az emberiség első ültetett dísznövényei közé tartoznak. Nemesítésük több ezer éve kezdődött és napjainkban is tart, számtalan fajtát, a színek és formák megszámlálhatatlan sokaságát hozva létre. A fajták pontos botanikai besorolása szinte lehetetlen az ismeretlen időkbe visszanyúló származás, a számtalan nehezen követhető keresztezés, és az egyre-másra létrehozott újabb és újabb típusok miatt. E helyett inkább gyakorlati csoportokba osztják őket, a díszérték és felhasználás szempontjából. E csoportok a nemesítés különböző állomásait és egyben különböző nemesítési irányokat képviselnek. Díszértékük mellett biológiai ritmusuk és igényeik is különböznek.A Biblia már többször említi a rózsát, és Babilon ékírású tábláin a szépség példaképeként említik. Hérodotosz szerint Midasz király kertjében már 60 (!) szirmú rózsák nyíltak. Az egyiptomi falfestményeken is többször előtűnik a rózsa ábrázolása. Néró, római császár egy ünnepségen 200 000 rózsaszállal díszíttette fel a palotáját. A keresztény kultúra kezdetben háttérbe szorította a pogánynak tartott rózsát, de a 13. században már a kolostorkertek növénye, és a rózsa terméséből készítették a rózsafüzéreket. A középkor templomainak díszítésében, a Mária-képeken elmaradhatatlan a rózsa. Michelangelo, Leonardo, Botticelli, Raffaello reneszánsz festményein számtalanszor jut fontos szerephez.
A mohamedán vallásnak szent növénye a rózsa. Erről tanúskodik a budai Rózsadombon emelt épület: Gül Baba türbéje.
Hazánkban az egykori leírások szerint már az Árpádok idején keletkeztek hortus-ok (virágoskertek). Később a magyar főurak kastélyaik építésekor az építészekkel, szobrászokkal és mesteremberekkel együtt kertészeket is hozattak külföldről, akik a kastély körüli parkosítást végezték. Ők magukkal hozták a nyugati világ kert- és rózsakultuszát. A 150 éves török hódoltság – pusztításai ellenére – a kertkultusz fejlődését jelentette, ennek emlékét őrzi a Rózsadomb is. Mivel a rózsa az iszlám szent növénye, ebből ültettek a legtöbbet.
A budai királyi palota kertjét Mária Terézia Grassalkovich közreműködésével átépíttette és 300 rózsafajtát telepíttetett be. A főúri kertek növényanyaga lassan eljutott a kisnemesi és polgári kertekbe is. Ezzel együtt a korabeli rózsák is elterjedtek és meghonosodtak.
A magyar rózsatermesztés legkiemelkedőbb úttörője Geschwind Rudolf korponai erdőmester volt, aki az 1800-as évek végén sok új fajtát állított elő, s nemesítési munkája világviszonylatban is az élen járt.
A magyar rózsakultusz fénykora az 1800-as évek végére és az 1900-as évek elejére tehető. Jellemzője a rendszeresen megjelenő „Rózsa Újság” című folyóirat, mely német nyelven is megjelent. A 1930-as években, a világháború után újra némi fellendülés figyelhető meg a kertkultúrában. Élenjáró volt Schrikker Sándor faiskolája, Fekete Antal és Réthy József rózsafaiskolája. Ők főleg külföldi újdonságok szaporításával foglalkoztak.
Temesvár után Szeged környékén alakult ki legnagyobb mértékben a rózsatermesztés. A Maros és a Tisza szögében évtizedek óta ez a környék látta el legnagyobb részben vágott rózsával az országot.
A rózsatőtermesztés és a vágottrózsa-termesztés az ’50-es években indult el hazánkban.
