Jótanácsok virágküldéshez

Virágküldés mindig aktuális hírekkel. Virágot küldeni mindenki tud. Pár kattintás, és már ott is vagyunk egy virágküldő szolgálat webshopjában. Amire figyelnie kell, az ezután kezdődik. Virágküldés - beszéljünk róla. Mindig aktuális, a virágküldéshez, virágüzletekhez, virágokhoz és virágküldő szolgálatokhoz kapcsolódó tartalommal. Itt kibeszélünk mindent, amit a hivatalos virágküldős weblapjainkon nem teszünk.

Virágküldés, ajándék

kedd

Kerti rózsák

Valószínűleg a rózsa a kertekben leggyakrabban előforduló növény. Nem véletlen, hiszen a szikes talajon kívül mindenhol megél, emellett gyönyörű éke a virágoskerteknek. Május végétől őszig folyamatosan virágzik, illatával, szépségével és káprázatos színeivel évezredek óta hódít. Manapság több formában, méretben, színben és funkcióban nevelhetjük, és egy kis odafigyeléssel és törődéssel igazi csodát hozhatunk létre kertünkben.

A rózsa ültetése, nevelése, gondozása:

A töveket lehetőleg ősszel, lombhullás után ültessük. A kiásott gödörbe ajánlatos komposztföldet tenni. A megvásárolt rózsatövet ültetés előtt állítsuk néhány órára vízbe, hogy az elvesztett nedvességét pótolhassa, majd a gyökérzetét mártsuk meg agyagpépben. Ültetés után kíméletesen tapossuk meg a földet, és bőséges vízzel iszapoljuk a gyökerekhez a talajt, majd a tövet kupacoljuk fel.
-->
Tavasszal, mihelyt a rügyek duzzadni kezdenek, a vesszőket meg kell metszeni: ha sok a vessző, megritkítjuk őket, és a megmaradó 3-5 vesszőt legfeljebb 5-6 rügyre metsszük vissza. A gyenge vesszőket tőből kivágjuk vagy rövidre metsszük.

A rózsa szereti a bőséges tápanyagellátást, de ennek folyamatosnak kell lennie, vagyis inkább több részletben trágyázzuk, mint egyszerre nagy adaggal. Öntözés nélkül nálunk nem lehet belterjesen rózsát termelni.

Sajnos a rózsát többféle betegség (lisztharmat, rozsda stb.) és kártevő (levéltetű, darázs stb.) is fenyegeti. A legegyszerűbb védekezés az, ha olyan fajtákat telepítünk, amelyek a betegségeknek jobban ellenállnak. Ahol a kertben szőlőt is termelnek, ott jó módszer az, hogy a szőlő permetezésekor a rózsákat is kezelik.

A rózsa nem teljesen télálló növény, ezért ősszel, a fagyok beállta előtt az érzékenyebb teahibrideket és a miniatűr rózsákat földdel be kell takarni. Ugyancsak védeni kell a magas törzsű rózsákat is.

A rózsatöveket a faiskolák állítják elő, de magunk is megpróbálkozhatunk a rózsa szaporításával dugványozás útján. A félfás dugványokat június közepe táján kell megszedni. Kb. 15 cm hosszúságú, háromrügyes dugványokat készítsünk, ezeknek alsó leveleit vágjuk le, a többi levelet pedig kurtítsuk meg. A dugványokat jó kerti földbe ültessük, és takarjuk le őket befőttesüveggel. Ezt két-három naponként rövid időre le kell emelni, és a rózsadugványt meg kell öntözni. Három hét alatt a gyökeresedés megtörténik. Ősszel a dugványokat védett helyre visszük, és átteleltetjük. A következő tavasszal kiültetett kis növények már virágozni is fognak.

Szabadgyökerű Rózsa ültetése

A megvásárolt rózsatövek ágait vágjuk vissza 3-5 szemig, a hosszú gyökereket pedig csak kis mértékben, inkább csak a megtört részeket távolítsuk el. Ültetés előtt a szabadgyökerű rózsákat áztatni kell néhány óráig.
Ültetéskor a nemes rész 2-3 cm-rel legyen a talajszint alatt.
Az ültetés legmegfelelőbb időszaka október végétől a fagyokig tart, illetve a fagyok elmúltával áprilisig.
Az ültetéshez olyan mély és széles gödröt ássunk, hogy a gyökérzet jól elférjen benne, és a szemzés helye 2-3 cm-rel a talajszint alá kerülhessen. A gödröt humusszal kevert kerti földdel töltsük fel.
Ültetés után alaposan locsoljuk be a töveket. Miután a víz felszikkadt, gyengén tömörítsük a földet majd újra iszapoljunk!
Miután ismét felszikkadt a talaj még egyszer tömörítsük a földet alaposabban és ezután 15-20 cm magasan földdel töltsük fel a rózsákat.
Csak akkor kell kitakarni, amikor a rügyek már duzzadnak, - kb. április vége felé.

Rózsa ápolása, gondozása

Mindenekelőtt a talajnedvességet kell biztosítani.
Szárazság esetén hetenként legalább egyszer bőségesen kell öntözni, lehetőleg délelött, hogy a levelek estére leszáradjanak. Mivel a rózsa virágainak nem kedvez a nedves levegő, napfényes, meleg nap után ajánlatos a talajt vízzel átnedvesíteni. A leveleket lehetőleg ne nedvesítsük be, hogy a gombabetegségek meg ne támadják. A fiatal rózsatövek vízigénye nagyobb, mint a már jól begyökeresedetteké.

A rózsa tápanyagigényes
Évente, kétévente ajánlatos szárított marhatrágyát szórni a tövek köré, majd azt bekapálni, illetve földel takari. Fejtrágyázás után mindig öntözzünk, hogy a tápanyagok bemosódjanak, de a túlöntözést kerüljük.

Az elnyílt virágokat azonnal, egy-két lomblevéllel vágjuk le, hogy megelőzzük a termésképződést és az ezzel járó nem kívánatos gyengülést.
Az egészséges, sokvirágú rózsákról hetenként egy csokorral a vázába levághatunk. Az alaphoz közel legalább egy nagy levelet meg kell hagynunk, hogy új virághajtás fejlődhessen.
-->

Rózsa metszése

Metszéssel szinte folyamatos virágzásra kényszeríthetjük rózsáinkat. Az első virágzás után különböző fejlettségű szemre metsszük vissza a hajtásokat.
Mindíg a felső szemekből fejlődik korábban virág, az alsó fejletlen szemekből később.
Nyáron 5-6 hetente nézzük meg, hogy van-e vadhajtás a töveken. Ezeket a hajtásokat a hajtás közepéig vágjuk vissza.

Kerti rózsa fajták

Illatos tearózsa hibrid

A klasszikus rózsa, amivel a leggyakrabban találkozunk, általában a tearózsa különböző fajtáit vesszük meg a virágüzletekben vágottan, illetve a legtöbb virágoskertben is ez található. Ezek a nemes növények hosszú szárúak, június elejétől őszig szép formájú és színű virággal örvendeztetnek meg bennünket. A virágok nagy része igen kellemes illatú. A tearózsa mínusz 7 fok alatti hőmérsékleten károsodik.

Törzses rózsa – rózsafa

A magastörzsű rózsa vagy törzses rózsa az utóbbi évek kedvelt rózsatípusa. A törzses rózsák vadrózsa törzsre (90-120 cm) szemzett nemes fajták, melyek lehetnek tearózsa, parkrózsa, talajtakaró rózsa, floribunda, törperózsa. A törzs és a rózsatípus habitusa minden esetben illeszkedik, így alacsonyabb törzsre törperózsákat, magasabbra futó- és tearózsát szemeznek.
Impozáns látványa megköveteli, hogy központi helyre ültessük, a kert azon részére, ahol mindig szem előtt van. Szoliterként, csoportosan vagy sorba ültetve, ahogy az ízlésünk kívánja.
Előnyük, hogy a magasságuk miatt könnyebben kezelhetőek, metszhetőek. Ültessünk minél többféle rózsafajtát, ezáltal az egyes típusok jobban érvényesülnek. A magastörzsű rózsák kiemelkednek az alacsonyabb parkrózsák, tearózsák közül, többszintessé téve a rózsaágyást.
Ne feledkezzünk meg a magastörzsű rózsák téliesítéséről. A magasabban lévő rózsakorona hamar elfagyhat, ha nem gondoskodunk róla. Erre praktikus megoldás, ha az ágak közepébe újságpapírt tömködünk, majd a koronára papírzsákot húzunk.

 A rózsáknak az egyik legjobb tulajdonsága, hogy a nyár folyamán folyamatosan képesek virággal díszíteni a környezetet. Ha az ültetés során a gödör elég nagy volt és jól be lett iszapolva a gyökérzet, már csak arra kell figyelni, hogy a fácskát megfelelően ápoljuk. Mivel a rózsák nem nagy gondozási munkákat igényelnek, könnyű a dolgunk:  legyen elég napfény, kapjon vizet, de ne sokat, figyeljük az új hajtásokra, nehogy a tetvek meglepjék, vágjuk le az elszáradt virágokat kb. 3-5 rügyet hagyva a hajtásból.

Futórózsa

Futórózsa tulajdonképpen nem valódi kúszónövény, nincsenek csavarodó kacsai, mint a szőlőnek vagy a klemátisznak, vagy szívókái mint a borostyánnak. A futórózsák csak akkor fognak futni, ha segít nekik a kúszásban és a kapaszkodásban.

Hosszú hajtásai a futórózsát alkalmassá teszik arra, hogy falakat, kapuíveket, pergolát, kerítést, válaszfalakat befuttassunk vele.
Ehhez azonban támrendszer kell, amelyhez hozzákötözzük.

A futórózsák önálló kapaszkodásra nem képesek. Ezért támberendezésre futtathatók (pergola, virágrács, gúla, kerítés) és kötözést igényelnek.
A legtöbb fajta csomókban megjelenő telt, illatos virágai őszig többször is nyílnak, és a telet jól tűrik.

Parkrózsa

Nagyobb kertekben, parkokban alkalmazható a  parkrózsa. Egy száron 1-3, ritkább esetben 5 nagyméretű virágot hoz. Virágzásuk május végétől kezdődik, és az első őszi fagyokig folyamatos. Közülük az erősebb növekedésű fajták igen szépen mutatnak gyepfelületen kiültetve, ún. szoliter növényként is. A parkrózsa telepíthető rózsaágyba, ahol a növény alakja, lombja egyaránt kivallóan érvényesül.

Klikk a képre